Tisztelt Hölgyem/Uram!
Kérem engedje meg, hogy mindenek előtt bemutatkozzam: Leskó Péternek hívnak,
Lajosmizsén élünk. Soha nem gondoltam, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülünk, de most
kénytelen vagyok segítséget kérni, mert helyzetünk kilátástalanná vált!
Kisfiam 12 éves, 1 éves korában derült ki, hogy egy ritka, genetikai eredetű betegségben;
izomsorvadásban / Spinális Muscularis Atrophia/ szenved.
Ezzel még együtt tudtunk volna élni, kibékültünk a kerekesszékkel is, de 3 évvel ezelőtt Peti
tüdőgyulladást, majd agyvérzést kapott, s szervezete nem tudott többé megbirkózni az
önálló légzéssel, úgynevezett éber kómába esett. Lélegeztetőgépre és szondán keresztüli
táplálásra szorul, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem.
A TV2 velünk készült riportjából többet megtudhat rólunk:
Igen, károsodott az agya és az orvosok nem biztatnak semmi jóval, de nem vagyok hajlandó
feladni a harcot, hiszen Peti annyi orvosi szakvéleményre cáfolt már rá eddig!
Amennyiben ön is szülő, biztosan megérti ezt, s -velem együtt- tud hinni, reménykedni a
csodában, vagy legalábbis az emberhez méltó létben!
Keményen dolgoztam, hogy mindent elő tudjak teremteni a családomnak, de házasságomat
felőrölte a küzdelem, feleségem elhagyott bennünket, s a legnagyobb szükségben, magunkra
maradtunk! Jelenleg csupán a családi pótlék, és az ápolási díj minden bevételünk.
Ez sajnos nem elég a gyógyszerek /nem mindent támogat a Társadalombiztosítás/, a
mindennapi megélhetés és a lakáshitel finanszírozására…
Tisztában vagyok azzal, hogy mindenhol válság van, de mégis bízom abban, hogy valamilyen
formában segítséget kapok. Az igazi megoldást valamilyen bedolgozói munkalehetőség
jelentené, de mivel eddig nem adódott semmilyen mód erre, így egyre kevesebb
esélyünk maradt, a bank lassan elviszi a házunkat is. Állattenyésztésbe szívesen fognék
–hentesként ez igazán szakmámba vágna, s hosszú távú megélhetést tenne lehetővé-,
ám a szükséges alaptőkét képtelen vagyok előteremteni!
Már az is segítség lenne, ha mindenki, aki megismeri a történetünket szánna ránk 100
forintot.
Hiszem, hogy sok kicsiből felépíthető a nagy álom!
Az én álmom csupán annyi, hogy dolgozhassak, közben együtt lehessek a fiammal,
biztosítva mindent, amire szüksége van, anélkül, hogy elszakítanának bennünket egymástól!
Amennyiben meg szeretne bizonyosodni történetünk „valódiságáról”, bizalommal keresse
Rostás Andrea ügyintézőt a lajosmizsei önkormányzatnál!
Elérhetőségem: 06-20/940-9449
Számlaszámunk: OTP 11773322-01101544
Segítségét előre is köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése